1956. december 18-án a csapat hazaérkezésével mindenki számára véget ért a melbourne-i olimpia. Van, aki visszatért Budapestre, van, aki külföldön próbált szerencsét. Sikerült-e a kinnmaradóknak megvalósítaniuk álmaikat? A hazatérőknek érdemes volt-e hűségesnek maradniuk? Következzék az epilógus, néhány a legérdekesebb élettörténetek közül, kiragadott példák arról, hogy mi történt Magyarország tehetséges sportolóival Melbourne után.
Az amerikai Sports Illustrated magazin szervezésében a magyar olimpikonok egy csoportja több hónapos körútra indult az Egyesült Államokba 1956 december végén. Ünnepelt vízilabdaválogatottunk és az aranyérmes tornacsapat néhány tagja is körülnézett a lehetőségek hazájában. A hívogató tanulmányútból groteszk haknizás lett - ki járt jól a fél magyar olimpiai csapat utaztatásával?
"A forradalmi munkás-paraszt kormány, a magyar dolgozó nép nevében szeretettel üdvözöllek benneteket!" - mondta Marosán György az új kormány képviseletében a hazaérkező magyar olimpiai csapatnak. A korabeli Népsport tudósítója beszámol a sportolók hazautazás alatti érzéseiről és a Nyugati Pályaudvarra való érkezés ünnepi pillanatairól.
Leléphettek volna egy diktatúrába süllyedt országból, mégsem tették. Mi vonzotta vissza ezeket a sportolókat Magyarországra? A pesti csapvíz, menyasszony, szerelem, az idős szülők?
A magyar olimpiai csapatból 48-an döntöttek úgy, hogy nem jönnek vissza Magyarországra. A szabadság és a jobb élet reményében lemondtak az ismerős házak, hidak és fák látványáról, fiatalkori emlékeik helyszíneiről. A legnehezebb döntés azonban a családjuktól való elszakadás volt.
A melbourne-i olimpián részt vett sportolók és vezetők közül jó páran lehetővé tették, hogy a forradalmi napokon és a játékok alatt írt feljegyzéseiket közölhessük.
Írjon nekünk! Médiaajánlat Impresszum Adatvédelem! 
